Vaszkó Viktor és a fotózás ereje Azerbajdzsánban a Minifoci Világbajnokságon!
„Egy fantasztikusan megszervezett esemény volt. Mind a lebonyolítás, mind a körítés, mind a csapatok kísérése, mind a pálya, mind a helyszín.” – így írta le röviden Vaszkó Viktor a Magyar Minifoci Válogatott fotósa, hogy mit is jelentett számára a bakui Minifoci Világbajnokságon részt venni.
A lencse másik oldalán állva nem csak a mérkőzést látja, hanem valami sokkal többet: történeteket, érzelmeket, energiát. És mindezt képekbe sűrítette.
Viktor egy különleges mérföldkőhöz ért fotós pályája során. A World Minifootball Federation 2025-ös azerbajdzsáni döntőjén fotózhatott, ahol a magyar válogatott ezüstérmet szerzett. Ez nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mély nyomot hagyott benne.
„Ez volt az eddigi legnagyobb esemény, amin fotózhattam. Brnóban, Szarajevóban, Kassán már voltam velük Eb-n, de ez mégiscsak egy világbajnokság volt. Több csapat, több stílus, és még nagyobb tét.”
A fotózási élmény mellett a szurkolói izgalmak sem maradtak el: „Mindig izgultam. Amíg nem rúgtuk az meg első gólt, bennem is ott volt, hogy gyerünk, gyerünk. De közben lőttem a képeket, hogy ezzel is a magam módján hozzá tehessek a történethez.”
Nem csak a pálya szélén – a kapu előtt is helyt áll
Viktor nemcsak fotós, hanem kapus is – méghozzá olyan, aki több csapatba is beugrik, ha szükség van rá. Legtöbbször a „Szilasi és Barátai” Öregfiúk csapatában védi a hálót, de bármikor számíthatnak rá, ha valaki hiányzik.
„Mondtam Milánnak, hogy játszassa a fiatalokat, de ha kell, ott vagyok. Tavaly például Balatonfűzfőn éjjel 11-kor szóltak, hogy nincs kapus. Másnap már másodikok lettünk, és így jutottunk be a Minifoci Magyar Kupa döntőbe.”
Kapuskarrierje nem klasszikus futballpályán indult.
Kézilabdakapusként kezdett Gyomaendrődön, majd a Pick-Szegedben az Ifi csapatnál is edződött. Egy idő után a hobbifoci, majd a futsal (UTE NBII.) vette át a főszerepet, de a kapu előtti szenvedélye mindig megmaradt.
A fotózás kezdete – akváriumtól a világbajnokságig.
Érdekes módon a fotózás nem a sport világából indult: „2010 körül kezdtem. Először akváriumokat fotóztam, növényeket neveltem benne – vízikert. Aztán egyszer csak jött egy megkeresés Pinkóczi Tibortól, aki a kaminokupák alapítója, hogy lenne-e kedvem fotózni focit. Innen már nem volt visszaút.”
Azóta rendszeres résztvevője a kaminókupáknak és egyéb tornáknak. Mindig ott van, ha kell – „Ha kell, ha nem” – mondja mosolyogva.
Közösség és hála – a legnagyobb ajándék
Az események nemcsak képeket adnak Viktornak, hanem kapcsolatokat is. A döntő után többen is odamentek hozzá, hogy megköszönjék a munkáját.
„Az hatalmas élmény volt, hogy többen odajöttek: ’Neked is köszönhetjük ezt az ezüstöt, mert velünk voltál, és csináltad rólunk a fotókat. Fantasztikus brigád jött össze erre a vébére és úgy érzem, hogy azok is befogadtak, akiket annyira nem ismertem előtte. Hálás vagyok érte.”
Ez a fajta visszajelzés adja számára a legtöbbet – az érzést, hogy amit csinál, az számít.
Végül, hogy kit rejtenek a képek és, hogy ki Vaszkó Viktor?
Egy szenvedélyes fotós, egy megbízható kapus, egy közösségépítő ember – aki egyszerre áll a pálya szélén és a kapuban. Olyan valaki, aki meglátja az apró pillanatban a nagy történetet, és képpé formálja. vagy védéssé!
Zenei ispiráció
„Amit igazán sokat hallgatok és a mai napig is kiráz a hideg, ha meghallom, az a Metallica: One című száma. Annak ellenére, hogy mostanában a futáshoz és biciklizéshez rave-t és techno-t hallgatok. Az első győztes meccs előtt 8 km-t futottam reggel Bakuban. És megfogadtam, -mert a Trenyó is azt mondta, hogy fejlődni kell- hogy minden egyes meccs nap reggelén 1km-el többet futok, és így lett az utolsó napra már 12 km, amit válogatott minden tagja a meccs napok reggelén felkérdezett, hogy megvolt-e a beígért táv.”
