Felemás érzések a döntő után
„Nagyon felemás volt, amit a döntő után éreztem” – kezdi Balázs őszintén. – „Egyrészt hatalmas eredmény, hogy eljutottunk odáig. Másrészt viszont az azeri csapat már az elején megmutatta, hogy ők milyen szintet képviselnek. Kőkeményen nekünk estek.”
Az első percekben gyors gólokkal sokkolták a magyarokat, és Balázs számára hamar egyértelművé vált, ez más kategória. „Nyolc perc alatt a seggünkre ültettek minket” – fogalmazott sarkosan.
„Trenyó már közvetlen meccs előtt is felhívta erre a figyelmünket, hogy nekünk fognak esni, de annyira fel volt szerintem pörögve mindenki, hogy nagy foganatja ennek nem volt.”
Edzőtábor kontra csoda
Az azeriek egyhónapos, szervezett európai edzőtáborral készültek a tornára. A magyar csapat összesen úgy hét edzéssel a hátuk mögött vágtak neki a világbajnokságnak. „Ebben benne volt egy nemzetközi torna is” – mondja Balázs. Ennek tükrében a döntőbe jutás szinte csoda, a végeredmény pedig tiszteletre méltó teljesítmény. Többi válogatottról még nem is beszéltünk, hogy ők rengeteg pénzt, meg erőforrást tudtak erre áldozni. Szóval, szerintem ezt így kimaxoltuk.
„Ha csak az eredményt nézed, azt mondod, korrekt. De aki látta a meccset, tudja, hogy osztálykülönbség volt. És ezzel nincs semmi baj. Ez van, és nincs mit szégyellni rajta.”
Barátság a pályán túl – a mauritánok tapsa
Balázs számára a torna egyik legszebb és legemlékezetesebb pillanata viszont nem a pályán történt. A negyeddöntőben a magyar csapat legyőzte Mauritániát, de az ellenfelek nem haraggal, hanem barátsággal búcsúztak. „Egy szinten volt a hotelben a szobánk, csak ők az egyik oldalon, mi a másikon” – meséli Balázs.
„Amikor visszajöttünk a szerbek elleni elődöntő után, a liftajtó kinyílt, és ott álltak. Tapsoltak és ünnepeltek minket. Az egész csapat, a stáb, a szövetségi kapitány. Még énekelték is velünk a magyar dalokat.” Ez egy olyan pillanat volt, amit egy életre elrak az ember magában.
Ami a pályán történt eseményeket illeti, Balázs számára a legemlékezetesebb pillanat egy büntetőrúgás volt a szerbek ellen, ami a büntetőpárbajban esett. „Örülök, hogy úgy tudtam odaállni, ahogy kellett és bevágtam, ahogy kell.”
A láthatatlan munka diadala
„Nem kell mindig nagy cirkusz” – hangzik Balázs ars poeticája. Szerinte a háttérben végzett, csendes munka is lehet ugyanolyan eredményes. „Nálunk most ez bejött” – zárja le a beszélgetést mosolyogva.
