A friss Európa-bajnoknak nincs sok ideje megpihenni, pedig lenne mire emlékezni – és lenne mire büszkének lennie. A Magyar Cukorbeteg Futsalválogatottal Bulgáriában szerzett Eb-aranyról, csapatkohézióról, küzdelmekről és emberi pillanatokról beszélgettünk vele.
„Hidegrázós” pillanatok és kőkemény munka
Nem ez volt az első Eb-cím, amit a csapat megszerzett – de ahogy Domi is mondja, „visszagondolva most is hidegrázós” érzés. Minden meccsen meg kellett izzadni, még azokon is, amik papíron könnyűnek tűntek. A csapat felkészültségét beárnyékolta, hogy a bajnoki szezon elhúzódása miatt kevés közös edzés fért bele, de az edzőtáborban, a Tatai Olimpiai Központban sikerült összecsiszolódni.
„A mester, Hevesi Tamás megkövetelte, hogy minden pillanatban topon legyünk, és az eredmény mutatja meg azt a rengeteg munkát, amit beletettünk” – emlékezik vissza Domi.
Döntő a horvátok ellen – és a büntetők drámája
A sors úgy hozta, hogy a horvátokkal kétszer is meg kellett mérkőzni – egyszer a csoportban, majd a döntőben. Az utóbbi találkozó igazi idegőrlő thriller lett: egyenlő állás, emberhátrány, majd emberelőny, hosszabbítás, gólok oda-vissza. A rendes játékidő után hosszabbításban ismét hátrányba kerültek, és két kulcsember is kiállítás sorsára jutott. Mégis sikerült kiegyenlíteni – az utolsó másfél percben.
„Tudtuk, hogy ha eljutunk a büntetőkig, a kapusunk extra. Bíztunk benne. És úgy is lett.”
Domi másodikként állt oda a büntetőhöz. „Még most is kiráz a hideg.” A labda a hálóban kötött ki. Majd az utolsó büntetőrúgó játékos is betalált és innen már nem volt visszaút – Magyarország újra a kontinens trónjára ült.
Közösség, ahol a korkülönbségek nem választanak szét, hanem összekötnek
A válogatottban fiatalok és idősebbek, rutinosak és újoncok játszanak együtt – és ez nem okoz törést, sőt: „már az első perctől megvolt a közös hang, a húsz évvel fiatalabb is megtalálta a helyét az idősebb mellett.” Domi szerint ez volt a kulcsa az egész torna sikerének, hogy valódi csapatként léptek pályára. Hevesi Tamás szövetségi kapitány mellett Nagy Roli és Sánta Attila is sokat tett a pályán kivűl is, hogy ez az eredmény megszülethessen. A pályán pedig mindenki mindenkit segített és támogatott.
A baráti viszonyok pedig nem érnek véget a sípszó után sem: „az, hogy rendkívül jó embereket ismerhet meg az ember, az talán a legnagyobb győzelem.”
Saját lábon, saját szívvel – támogatás nélkül
Külön említést érdemel, hogy a csapat mögött nincs hivatalos szövetségi háttér. A tornán való részvétel szponzorok támogatásán múlik, amit a csapatmenedzsment és a stáb fáradhatatlan munkája tesz lehetővé. „Amit most letettek az asztalra, az parádés volt – szállás, ellátás, utazás – minden profi szinten ment. De ez az edzőtáborra is vonatkozik, mert a Tatán profi körülmények között készülhettünk.”
A repülőút, a tengerpart, a tét, a közös cél és az aranyérem mind emlékezetes élmények lettek – de talán a legemlékezetesebb mégis az emberi rész.
Tanulás, hit és közösség
A beszélgetés végén Domi kiemeli, minden évben új embereket ismernek meg, és minden évben tanulnak valami újat – nemcsak a játékról, hanem emberségről, közösségről, kitartásról. Ez az, ami igazán értékessé teszi számukra ezt a két hetet, amit időről-időre együtt tölthetnek.
A Magyar Cukorbeteg futsalválogatott Eb-győzelme nemcsak sporttörténeti siker, hanem egy közösség története, ahol a cukorbetegség nem korlát, hanem összekötő erő – és ahol a győzelem nem csak az aranyéremről szól, hanem arról, hogy egymásban megtalálták az inspirációt, a bajtársat és a barátot is.
