Rövid bevezető az 1. AdHoc Kupa történelmébe
Kártik László és Bajzáth Attila hosszú-hosszú évek óta tartó barátságának egyik gyümölcse ez a torna. Minden évben egy oda-visszavágós mérkőzést szerveznek, melyen a Debreceni Reds és az egri Ostoros Old Boys játékosai egy kispályás mérkőzésen döntik el, hogy kinek nagyobb a szőlőtőkéje.
Az összecsapásokat egyszer Egerben, egyszer pedig Debrecenben rendezik meg. Ha az összesített állást nézzük, akkor rendkívül szoros a párharc és általában a harmadik félidőt az nyeri, aki a mérkőzést nem.
Ez a párharc, ahol a Debreceni Reds fogadta az Ostoros Old Boyst, az idei évben ezúttal egy napra esett a Józsai Sportegyesület által szervezett Családi Sportnappal, mely ezen a napon adott otthont a az egykori Loki játékosoknak szervezett DVSC Legendák találkozójának is, Szabó László – egykoron szintén a Lokit erősítette – a Józsa SE elnökének és Szabó Mátyás szertárosnak jóvoltából.
Ekkor született meg a gondolat, hogy a mérkőzés helyszíne, legyen a Józsai Sportpálya. A párharcból viszont rövid idő alatt egy öt csapatos minitorna alakult ki! Ad hoc jelleggel.
A Debreceni Reds és az Ostoros Old Boys mellé az alábbi három csapat csatlakozott. Józsa SE Szülők, Paragh-uay és az Ecuador. Ez azért is jöhetett létre, mert a csapatok között szoros a kapcsolat és a barátság. Lényegében azok játszottak, akik amúgy is részt vettek volna az eseményen. Jövőre számozunk.
Az 1. AdHoc Kupát rengeteg gól, ügyes és kevésbé ügyes megmozdulás és persze jókedv és derű jellemezte mind a pályán és a pálya mellett. Elmerülhetnénk az eredményekben és a nevekben, de akkor reggelig olvashatnánk a sorokat. Így inkább, aki arra kíváncsi, hogy kik voltak jelen, illetve a pillanatokra, azok megtekinthetik az alábbi képre kattintva.
Az első AdHoc Kupát pedig az egri Ostoros Old Boys nyerte!
Bajzáth Atilláék (O.O.B) veretlenül, négy győzelemmel a nevük mellett zárták a tornát. A Debreceni Reds a rosszabb gólkülönbsége miatt lecsúszott a dobogóról és a negyedik helyen végzett. A hátulról első helyet a Paragh-uay csapata szerezte meg. Míg a dobogóra az O.O.B. mellé a Józsa SE Szülők (3.) és az Ecuador (2.) álhatott.
Az egri Ostoros Old Boys a tornagyőzelemmel és azzal, hogy örök riválisát hazai pályán tudta legyőzni, kétszer csattant Józsán! A díjakat Dombi Tibor a Loki és a Wyrfarkas legendája adta át! A többi pedig már csak történelem és hús, Posta Laci babgulyásában és Nagy Attila kolbászában! Jövőre folytatás június 13-án, szintén a Józsa SE Családi Sportnap és DVSC Legendák találkozójának keretein belül!